Ha megszáll Splitben egy hétre vagy hosszabb időre, akkor számos egynapos kirándulási lehetőség kínálkozik. Mindenki Trogirról, Sibenik Krka Nemzeti Parkjáról, valamint Brac és Hvar szigetéről beszél. De azok számára, akik az ókori római időkből származó régészeti lelőhelyeket szeretik felfedezni, Solin (Salona) a fő úti cél. Salona, szabadtéri múzeumával, amely az egykori római város rekonstrukcióját mutatja be, abszolút sláger minden a történelem iránt érdeklődő utazó számára. Sokan azt mondják, hogy Split számára Salona ugyanazt jelenti, mint Nápolynak Pompeii.

Tartalomjegyzék
Hogyan lehet eljutni Solinba
A mai Solin a Jadro-folyó mellett helyezkedik el, Splittől 10 kilométerre északra. A város könnyen megközelíthető autóval vagy a Promet Split által üzemeltetett 5-ös számú buszjárattal.

Tennivalók Solinban
Amint megérkezik Solinba, azonnal érezni fogja varázsát és meghittségét. A város központjában nagy zöld gyep található, ahol a gyermekek játszanak. A gyermekek iránti vendégszeretete okán, Solin sok fiatal család kedvelt helye, akik a városban alapozzák meg az életüket.

Számos kávéház található a város központjában, ahol elfogyaszthatja kedvenc italát vagy egy fagyalaltot. Itt található a Szigeti Miasszonyunk templom, Solin központi plébániája. A város hangulata nagyon élvezetes, és az volt a benyomásom, hogy Solin szép hely, ahol jó lakni.

A város hangulatának további báját a Jadro-folyó hangja szolgáltatja, amely Solin központján keresztül halad. A Jadro ivóvízzel látja el Splitet és környékét.

Ha néhány percet sétál Solintól északi irányba, akkor észre fogja venni Solin vízimalmát, melynek neve Gaspina Mlinica. Ez egy 18. századból származó építészeti alkotás. A 20. századig őrölték itt a gabonát, amikor a malmot bezárták. Ma egy szép turista látványosság.

Ahogy folytatja a sétát, észre fogja venni az egykori Szent Mózes és Péter templom maradványait, amit ma Üreges templomnak hívnak. A 11, században épült. Arról híres, hogy Zvonimir horvát királyt itt koronázták meg. Ezért Solint Zvonimir városának hívják.

Salona
Salona, ahogy már említettük egy szabadtéri múzeum, amely Solin központjától egy kilométerre található. Gyalog vagy autóval érhető el. Ha gyalog megy, menjen a Put Salone utcán. Ezen kívül azt javaslom, hogy vegyen fel sportcipőt a papucs helyett a kényelmesebb mozgás érdekében, miközben felfedezi a környéket.
A Salona meglátogatására szóló jegy ára felnőtteknek 7 euró körül van.
Amint megérkezik Salonához, az első pillantásra észre fogja venni, hogy ez egy csodálatos és eredeti hely. Sok régészeti kiállítás pontosan azon a helyen található, ahol azok a történelem során is voltak.
Az első látnivaló az ókeresztény város, Salona. Az egykori városközpontban két bazilika, a püspöki palota és két keresztény oratórium volt, ahol az első keresztények gyűltek össze az imádsághoz. Akkoriban ez egy titkos hely volt, mivel Diocletianus császár üldözte a keresztényeket.


Néhány méterrel lejjebb találhatók az egykori római fürdő maradványai. Az összes, a fürdőben elhelyezkedő szoba rekonstrukcióját lehet itt látni. A vizet hagyományos módon, tűz használatával melegítették.


Salona falaitól északra egy ókeresztény saloniai szentély maradványai találhatók. Ez a hely a leghíresebb saloniai püspök, Szent Domnius sírjaként ismert, akinek szarkofágját néhány évszázaddal később a spliti katedrálisba költöztették.
Közvetlenül e helység mellett található a Tusculumnak nevezett építmény, amely egy kis múzeum és udvar, és ami a Solini Kulturális Nyár eseményeinek helyszínéül szolgál.


Ha folytatja a sétát lefelé a Put Salone utcán, akkor két további helyhez érkezik. Az első Salona legrégibb bazilikájának maradványa, amelyet a 4. században építettek. Ezt annak a 4 vértanúnak a sírja fölé emelték, akiket 304-ben a keresztényüldözés során megöltek: A pap Asterius, valamint Asterius, Antiochianus, Gaianus, Paulinianus és Telius.

Az utolsó a római amfiteátrum, amely valószínűleg a legérdekesebb kiállítás egész Salonában. A 2. században épült. Arra használták, hogy a gladiátorok egymás ellen, illetve vadállatok ellen harcoljanak. A nézőtér 17000 ember befogadására volt alkalmas.
Salona vértanúi közül a leghíresebb Szent Domnius volt, akit az amfiteátrumban öltek meg, Diocletianus uralkodása alatt.
A 17. században a velenceiek, akik akkor Solint és Dalmáciát is uralták úgy döntöttek, hogy stratégiai okokból és az Oszmán Birodalom elleni védekezés miatt az amfiteátrumot leépítik. Ezért csak az amfiteátrum maradványait láthatjuk.
