A Szent Miklós erőd egy elbűvölő erődítmény, amely a Szent Antal-csatorna bejáratánál található Sibenikben. Az erődöt 2019. június 15-én nyitották meg hivatalosan a látogatók előtt. 2020-ban az egyetlen mód, hogy eljussunk az erődhöz, a hajótúra a Riváról Sibenikből.

Az erőd látképe
Az erőd látképe

A hajójárat menetrendje és jegyár

A hajójárat a sibeniki Rivától a Szent Miklós erődhöz napi 4-5 alkalommal jár a nyári szezonban. A hajó a Riváról indul a Bellevue hotel és az Ina töltőállomás közeléből. Az út teljes időtartama, ideértve a hajóutat és a megtekintést, 2 óra. Nézze meg a hajó pontos menetrendjét

A hajó rendelkezik WC-vel, ami az utazás és az erőd megtekintése közben használható.
A jegy ára 130 kuna (nagyjából 18 euró) személyenként. A jegyek online is megvásárolhatók a Szent Antal-csatorna hivatalos honlapján, vagy a,Šibenik Riván lévő mólóhoz közel lévő jegyárusító helyen.

A hajón belül
A hajón belül

Úgy döntöttem, hogy a délelőtt 11 órára tervezett túrán veszek részt. Amíg a mólóhoz sétáltam az eső egy kicsit elkezdett esni. Aggódtam, hogy az eső elrontja a túra élményét, de szerencsére az idő hamar kitisztult. De még ha esne is, azt gondolom, hogy az élmény még mindig jó lenne, hiszen a túra legjobb része az erőd belsejének megtekintése.

Amikor a hajóra szálltam, az idegenvezető adott nekem egy fülhallgatót és egy tabletet, amelyre a hivatalos túraalkalmazás volt feltelepítve. Az alkalmazás hangos útmutatót tartalmaz, minden olyan érdekes helyről, amelyet a hajóút és az erőd erőd megtekintése során látni lehet.

Néhány perccel később az idegenvezető alapinformációkkal és figyelmeztetéssel szolgált a túráról: elvárják, hogy tartsuk be a szabályokat, és vigyázzunk a túra során kapott tabletekre és fülhallgatókra. Aztán elkezdődött a hajóút.

Körülbelül húsz percig tartott, amíg megérkeztünk az erődhöz. A Szent Antal-csatornán keresztül hajóztunk, amely Sibenik egyik leggyönyörűbb természeti látványossága. Hajózás közben láthattuk az úgynevezett Hitler szemét, ami a második világháborúban a hajók menedéke volt. A csatorna másik látványossága a Szent Antal barlang, ahol egy kis templomot találtak. Az utolsó látványosság természetesen a Szent Miklós erőd volt. Első látásra észrevehető, hogy az erőd milyen megdöbbentő valójában.

Tablet útmutató alkalmazással a Szent Miklós erődhöz
Tablet útmutató alkalmazással a Szent Miklós erődhöz
Hitler szeme
Hitler szeme
A Szent Antal barlang
A Szent Antal barlang

A Szent Miklós erődöt a 16. században építették az Oszmán Birodalom elleni védekezés szándékával, amely abban az időben nyugtalanította Európát. Fő szerepe az volt, hogy védje Sibeniket és tengeri bejáratát. Reneszánsz stílusban épült. Ma úgy tartják, hogy nem csak egy katonai erőd volt, hanem a városi építészet remekműve is. Ezért került fel az UNESCO védett világörökség listájára, mint a velenceiek 15. és 17. század közötti védelmi műve. A velenceiek építették, akik abban az időben Sibeniket és Dalmáciát uralták.

2019-ben az erőd meglátogatásának egyetlen módja a Sibenik Riváról induló hajójárat. A szárazföld felőli bejárat még nem áll a látogatók rendelkezésére, de az elkövetkező években el kell készülnie. A munka nagy részét a közeljövőben az erődön és a környező területen fogják elvégezni a megőrzés és a turisztikai kínálat javítása érdekében. Könnyű észrevenni, hogy az erőd jelenleg pusztul, és teljes rekonstrukcióra van szükség.

A csodálatos Szent Miklós erőd
A csodálatos Szent Miklós erőd

Amint a hajó megérkezett, ideje volt tenni egy túrát az erőd körül. Volt választásom, hogy magam csinálom végig a túrát, használva a tabletet és a fülhallgatót vagy követem a hivatásos idegenvezetőt. Úgy döntöttem, hogy az utóbbit választom, mivel az idegenvezető jónak tűnt. És még miután befejezte a túrát, maradt egy fél óra, hogy felfedezhessem az erőd azon részeit, amelyek a legjobban tetszettek.

Címerek az erőd bejáratánál
Címerek az erőd bejáratánál

Az első dolgok egyike, ami észrevehető, a bejáratnál lévő címerek. Azokat a családokat képviselik, akik a történelem során részt vettek az erőd építésében.

Az erődbe történő belépést követően az első felfedezendő szoba az ágyú tároló volt. Ez az a hely, ahonnan az ágyúk tüzeltek az ellenségre. Élvezhettük a szoba építészeti remekművét. Állítólag sok velencei hibáztatta az erőd építészét, hogy túl sok figyelmet fordított az építészet esztétikai részére, és nem elegendőt a katonai célokhoz.

Séta az erőd belsejében
Séta az erőd belsejében
Tüzérségi lőszer
Tüzérségi lőszer
Az ágyúk helyei
Az ágyúk helyei

A következő látnivaló a vár egykori fürdőszobája volt. A fürdőszobán kívül volt egy tartály, amelyet a szennyvízhez használtak.

Az erőd egykori fürdőszobája
Az erőd egykori fürdőszobája

A következő szoba, amelyet a vezető mutatott, az az erőd börtöne volt.

Az egykori börtön
Az egykori börtön

A látogatás utolsó része az erőd teraszának megtekintése volt. Azokon a lépcsőkön másztunk fel a teraszra, amelyek a híres Trónok Harca című sorozat egyik epizódjában szerepeltek.
A terasz panoráma kilátást nyújt a Szent Antal-csatornára és Zlarin szigetére.

A Trónok Harca lépcsője
A Trónok Harca lépcsője
Az erőd terasza
Az erőd terasza

A Szent Miklós erődben tett látogatásomat követően azt mondhatom, hogy igencsak le voltam nyűgözve. Az épület igazán elképesztő és a horvát turizmus különleges remekműve. Remélem nem hangzik furcsán, ha azt mondom, hogy a Szent Miklós erőd jobban elvarázsolt engem, mint a dubrovniki erődök (Vegye figyelembe azt a tényt, hogy elfogult vagyok, mivel Sibenikben születtem). Helyszíne és építészete lélegzetelállító. Ha valahol Dalmáciában találja magát, akkor fontolja meg a látogatást erre a helyre. Az egyetlen igazi hátránya a jegy magas ára. Azt gondolom, hogy az ár alacsonyabb lesz, miután a szárazföldi bejárat is üzembe áll.


Zvonimir Peran     2020-12-04

Élvezem Horvátországot, a gyönyörű országot érdekes helyekkel, történelemmel, kultúrával és emberekkel. Szeretném, ha Ön is élvezné.
Vegye fel velem a kapcsolatot az info@croatia-tourism.com e-mail címen, vagy az alábbi űrlap segítségével.

Vegye fel velünk a kapcsolatot

Segítünk a legjobbat megtapasztalni Croatia.

A legfrissebb a Horvátország Turizmuson


Zaostrog és Podaca - látványosságok és turizmus

A Makarska Riviéra sok olyan hellyel rendelkezik, mely a világ minden részéről érkező látogatókat elgyönyörködteti. A leghíresebbek Makarska, Baska Voda, és Brela. Azonban, számos egyéb olyan hely van a Makarska Riviérán, amely nem olyan felkapott, de hasonló természeti szépséggel és strandokkal rendelkezik. Ezek meghittebb...

Biokovo Természetvédelmi Park - helyszín, skywalk és jegyár

„A szem, az elme és a szív eljuttat bennünket arról, ami látható, ahhoz, ami nem látható.” Ez az, amit a leghíresebb biokovoi kutató Dr. Jure Radić szerzetes mondott erről a misztikus hegyről, amely a Makarska Riviéra hátországában található. A Biokovo természetes szépségével, növény- és állatfajaival örvendezteti ...

A Kék- és Vörös-tó Imotskiban

Horvátország nem csak a tengerparti városokról szól. A Makarska Riviéra hátországában van egy érdekes város, melyet Imotskinak hívnak. Minden évben egyre több turista látogatja meg, és a legfőbb látványosságai a Kék- és a Vörös-tó. Mint láthatja a képekről, a tavak gyönyörűek és megéri egy napra kirándulni itt....